EMLÉKEZÉS NAGYSZÜLEINKRE

Sose feledjük, kiktől származunk, mert nem véletlenül születünk családunkba,
hanem feladattal érkezünk oda. Okulásul gyerekeinknek már írtam szüleinkről (lásd:
Egy családapa küzdelmes élete” és „Egy igazi családanya emlékére”). Most nagyszüleinkre emlékezem. Célom kétkezi munkás életük megbecsülése, mert az biztosította elődeink megélhetését, testi, lelki és szellemi fejlődését. Folytatólagosan a tőlük örökölt erők pedig bennünket is segítenek mostani létünkben, – minden téren – magasabb műveltségünk elérésében. Vigyázzunk, hogy ne bízzuk el magunkat, hanem tisztességgel éljük életünket és így gyarapítsuk családunk „szerencse-készletét”. Felmenőink révén keveredik bennünk az észak-magyarországi palócság, az erdélyi székelység és a közép-magyarországi magyarság évezredes tapasztalata, alkalmazkodó képessége, keménysége és tisztességben kitartása.

Mikor én megszülettem, már egyik nagyszülőm se élt. Béla bátyám még találkozhatott Czember István nagyapánkkal, aki nagyon szerette őt és kedvesen „Belónak” becézte.

István nagyapám Béla bátyámmal

Ez a nagyapám az 1800-as évek vége felé Nagy-magyarország északi részéről, a felvidéki
Aranyosmarótról jött a főváros térségébe tetőfedő és bádogos tevékenységével szerencsét próbálni. Ez sikerült is neki, mivel jó szakemberként talált megélhetést. 30 évesen összetalálkozott a kápolnásnyéki Bakos Erzsébettel, akivel 1898. év októberében házasságot kötöttek. István nagyapám ügyes mesterember volt, a tető fémmunkái mellett háztartási edényeket is készített, javított. Ma is megvan még, habverésre használom és mindig megcsodálom tőle örökölt, most is ragyogó rézüstömet. Ő a tevékeny, szorgalmas életvezetés példáját adta gyerekeinek. Külsejére is gondot fordított, idős korában is óraláncos öltönyt viselt, járási nehézsége okán sétabotra támaszkodott.

Erzsébet nagyanyám egyszerű vidéki lányból lett nagyapám felesége. Ettől kezdve élete az egyre szaporodó gyerekek körül forgott. Minden percét férje és a család ellátása, gondozása töltötte ki. A házasságkötést követő 11 év alatt 7 gyereke született, tehát másfél évente egy. István nagyapám biztos anyagi helyzetet teremtett, Erzsébet nagyanyámmal egyetértésben, odaadó szeretettel nevelték gyerekeiket. A gyerekek – egy kivétellel – mind megélték a felnőtt kort, szakmát kaptak, családot alapítottak és az életben becsülettel megállták a helyüket.

István nagyapám és Erzsébet nagyanyám

Petrácska Simon nagyapám sorsa hányattatottabb volt. Nagy-Magyarország déli részén, Arad megyében Borosjenőn élt, szüleitől hasznos szakmát, asztalos mesterséget kapott.

Simon nagyapám

Simon nagyapám 26 évesen nősült, felesége a szép megjelenésű, fiatalon megözvegyült, egy gyermekes Vojcsek Verona lett.

Verona nagyanyám

E nagyszüleimnek két közös gyermekük született, a harmadik áldott állapot – a szeretett feleség és édesanya – Verona nagyanyám életének elvesztését okozta. Apám még kicsi gyerek volt, ezután őt és két testvérét apai nagyanyjuk gondozta. A gyerekeknek anyát adni akarván, Simon nagyapa hamarosan újra nősült, de ez az asszony – apám visszaemlékezései szerint – rossz mostoha volt. Apám sok bántást kapott, az iskolából hamar kivették és szíjgyártó inasnak adták, ahol hosszú évekig szintén nehéz sorsa volt. Mindig fájó szívvel emlékezett hamar elvesztett, szeretett Verona édesanyjára. Az ő tiszteletére kaptam én a Veronika nevet.
Apámat a nehézségek megedzették, az elszenvedett szeretethiány nem tette keményszívűvé. Sőt, testvéreivel szoros kapcsolatot tartott, ahol tudta segítette őket.
Bőrös szakmájának sikeres vállalkozója lett, és – édesanyámmal együtt – nekünk, gyerekeinek harmonikus családi életet, jólétet biztosítottak.

Hálás szeretettel gondolok szüleimre, nagyszüleimre és minden elődömre. Az ő életük milyensége valamilyen módon kihat ránk, utódaikra is sokad íziglen. Nekünk, most élőknek a feladatunk a jó további gyakorlása, a kevésbé jó örökségek jóval való kiegyenlítése. Ahogyan mi élünk, az hat tovább utódaink életében is (lásd erről korábbi írásomat: “Az elhunytak is igénylik a szeretetet“).

Családunk tagjaiként megélt életvezetéseink milyensége által haladunk a lelki fejlődés útján a majdani örömteli feltámadásra.

Reklámok
Kategória: Igaz mesék | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s