AZ ELHUNYTAK IS IGÉNYLIK A SZERETETET¹

Gyakran tapasztalom, hogy az emberek manapság sajnos túl sok negatív dologgal foglalkoznak. A jót csak elvétve veszik észre és ritkán gyakorolják. Az ősök tiszteletéről is hajlamosak elfelejtkezni. Ily módon bizony maguk kovácsolják rossz sorsukat. 

A nyugati világtól messzi távol-keleten, a magasan fejlett Japánban nyilatkozott hasonlóan a „másvilági” vonatkozású ügyek nemzetközileg elismert specialistája, Aiko Gibo. Ez az asszony gyerekkorától fogva nemcsak materiális világunkat látja és hallja, hanem – különleges képessége révén, minden hókusz-pókusz és transzbaesés nélkül – megérti a más dimenziójú és így számunkra érzékelhetetlen szellemi világ közléseit is. Elmondása szerint, megtestesült világunk és a szellemi világ – ha úgy tetszik, túlvilág – nem egymástól élesen elkülönülten, hanem egymással szorosan összekapcsolódva létezik. Meghalt elődeink más – számunkra közvetlenül érzékelhetetlen formában – továbbra is léteznek, figyelemmel kísérik ténykedéseinket és ők is igénylik figyelmünket.

Japánban – hozzánk képest – sokkal nagyobb megbecsülés övezi az árnyékvilágból már eltávozottakat, szellemüket sokan továbbra is létezőnek tekintik. De az emberek többsége kellő tiszteletet tanúsít egymás iránt is. Persze – talán a civilizáció hatásaként(?) – a felkelő Nap országában is megmutatkoznak az ellenpéldák. Ezért azt mondja A. Gibo: „Szeretnék mindenkit meggyőzni ezeknek a dolgoknak az igazáról. Feladatom végzem, még ha – mai túlzottan materialista szemléletű világunkban – nem könnyű az emberekkel megértetni a testi világ és a szellemi világ összekapcsoltságát. Nehezítő körülmény, hogy a két világ szoros egymásmellettiségét jelenlegi tudományos ismereteinkkel nem lehet bebizonyítani.”

A civilizált nyugaton az emberek zöme  – sajnos –  a rohanóvá vált életben csak önös érdekeire koncentrál és rendszeresen elfelejtkezik elődeiről, akikhez pedig, akár akarja, akár nem, hozzátartozik, és akiknek ténykedései valamilyen módon őt is segítik. Nem ritka jelenség az sem, amikor az egyén embertársait játssza ki. Ilyenkor az a másik világ megpróbálja észhez téríteni, ami nem könnyű feladat, mivel az ember csak az orra hegyéig lát. Ezért a szellemi világ – ha úgy tetszik, a Mindenható – a javulás érdekében az egyén személyes életében sokszor negatív eseményeket is kénytelen előidézni mindaddig, amíg az illető ill. családja vagy környezete el nem gondolkozik dolgai sorozatos rossz alakulásán, a mögöttes okokon és  – jó esetben –  végre rá nem döbben mulasztásaira. Erre mondja a közmondás: „Isten nem ver bottal.”

Gibo asszony szerint őseink tiszteletével, embertársaink iránti jó szándékunkkal, az élet megbecsülésével megtarthatjuk ill. magunkra irányíthatjuk elhunyt szeretteink segítő figyelmét. Őseink ill. embertársaink iránti figyelmetlenségünk, rosszindulatunk, az élet pusztítása viszont elapaszthatja még azt az őseink által összegyűjtött „szerencse-készletet” is, ami generációkon át halmozódott fel az utódok segítésére. A gonoszan cselekvő – súlyos esetben – saját utódaira is negatív hatást eredményezhet, ami még őket is megfoszthatja a boldog élet lehetőségétől.

Az emberek földi ügyeinek segítése érdekében A. Gibo jó szívvel ajánlja mindenkinek: Gondolj vissza legalább nagyszüleid generációjáig! Van-e olyan nagybácsid, nagynénid, testvéred, stb. aki már meghalt és te elfelejtkeztél róla? Ha eszedbe jut ilyen, még nem késő. Csak annyit csinálj, hogy szereteted jeléül szedjél egy kis vadvirágot, tedd vízbe, állítsd az asztalra és jelképes áldozati ajándékként tegyél mellé még legalább egy pohár vizet. Mindezek után mondd magadban: „Ez mindazoknak a meghalt hozzátartozóimnak a számára van, akikről eddig elfelejtkeztem.”

Az ötvenes éveiben járó, igen nagy tapasztalattal rendelkező japán „extraszensz-nő” megjelent könyvében sok esetről is beszámol, amikor egyének problémáit sikerült megoldani fenti összefüggések konkrét megvilágításával.² A könyv nagyon érdekes, néhol megrendítő és összességében igen tanulságos. Fő mondanivalója tömören: legyünk jó szándékú figyelemmel az elődök, az élők és az utódok iránt egyaránt.

Buddhista házioltár Tokióban egy korán meghalt fiú képével3

A japán televízió adásában érdekes esetnek lehettünk tanúi. Gibo asszonynak bemutattak egy brazil vendégfutballistát, név szerint L. G. S. Ramost, aki akkor a japán válogatott csapatban játszott. Bevezetőként, mialatt a férfival leíratta hosszú nevét, A. Gibo elmondta neki, hogy két érdekes tárgy „sugárzását” észleli nála: egy tárcaszerű erszényt és abban egy lapos lemezkét. Úgy érzi, hogy a férfi mindkettőhöz erősen kötődik. Mint kiderült, a futballista a tárcát feleségétől, a négyszirmú, lóhereszerű amulettet pedig édesanyjától kapta, és ezeket mindig magánál tartja, mert szeretetüket érzi belőlük. Ezután jött azonban a megrázóbb közlés. A. Gibo megemlítette, hogy lát Ramos mellett egy kedves őrző szellemet, akinek leírásából Ramos a gyerekkorában rá vigyázó asszonyra ismert rá, aki néhány éve halt meg. „Azóta, akármilyen messze is utazik a világban, pillanatok alatt ön mellett van. De most megjelent egy másik kedves társa is, egy kutya, akit nagyon szeretett, de már szintén nem él.”

Ramos könnyekkel küszködve emlékezett vissza Dóriára, a kedves szomszéd nénire, aki szinte második anyja volt. Kutyáját is annyira szerette, hogy az állat halálakor három napig még iskolába sem volt képes menni. Bevallása szerint sokszor gondol élő és elhunyt szeretteire egyaránt; ezek szeretete érzi, hogy segíti őt életében és pályáján elért sikereiben is.

Nekünk laikusok számára szinte hihetetlennek tűnik Aiko Gibo közlése, miszerint: Van olyan személy, akihez több segítő szellem (őrangyal?) is kapcsolódik, és van, aki mellett egy sincs. Olyan is előfordul, hogy – negatív cselekedeteink következtében – eltávozik tőlünk a védőszellem. Földi életünk során – magatartásunk függvényében – minden elhunyt elődünk a segítőnk illetve nevelőnk. Ha elhunyt hozzátartozónkra gondolunk, mintegy hívjuk őt, azt „meghallja”. Ha például arra gondolunk, hogy mennyire szerette a zenét, elővesszük a fényképét és rágondolva lejátszunk neki valamit, az egy ajándék lesz a számára, amelynek nagyon fog örülni.

 *****

 Ne ingassuk hitetlenkedve a fejünket! Jóllehet mi egyszerű földi halandók a szellemi világot (az ú.n. túlvilágot) érzékszerveinkkel nem vagyunk képesek észlelni, annak ellenére az még létezhet. Próbáljuk meg kiszakítani tudatunkat földhözragadtságából és fogadjuk meg a jobbításunkat célzó jó tanácsokat! Ne másokat okoljunk minden rosszért; saját magunkban kezdjük a javulást! Földi életünk alatt legyünk tekintettel az előttünk járókra, a velünk élőkre és az utánunk jövőkre! Minél többen tesszük, annál jobb lesz az összhatás.

Források:

1. Bakos Veronika: Távoli kapcsolatok, japán tapasztalatok a test-lélek-környezet javára (Somogyi és fia Kft. Kiadó Leányfalu 2002)
2. Aiko Gibo: Finding your guardian spirit (Kodansa International Tokió, New York, London 1992)
3. Flesch István: Pontyok úsznak a tavaszi égen (Móra Ferenc Könyvkiadó 1986)