KERTEM A BOLDOGSÁG SZIGETE

A családi házunk körüli mintegy 70 négyzetméternyi zöldfelület az én oázisom a városi kősivatagban. Reggel felkelve első utam a teraszra vezet, ahonnan áttekinthető e kis zöld sziget.

Ma reggel hosszú percekig egy verébcsapat viribölt benne, játékosan röpdöstek, ittak az esővizes üstből, csipegettek a fűben és a fákon s eközben jókedvűen csiviteltek. Aztán a megjelent galambpár – távozásra késztetve a hangoskodó csapatot – méltóságteljesen sétálgatott, ivott s turbékolt egymásnak meghitten. Odaröpült a rigó is, kotorászott a komposztálóban, majd szemrevételezte a szőlőket, lehet-e már csemegézni. Ekkor megjelent a nagyobb hatalom. A szomszédban lakó macska sétált végig a kerten a hátsó fatárolóhoz egeret keresve. Érdekes nap mint nap megfigyelni az erőviszonyok folytonos változását.

Háromszínű vadárvácska

A kertben nyomon követhető a természet megújulása, sok összetevőjű alakulása. A színhiányos téli kép után kihajt az illatos ibolya, a sárga kankalin, az aromás medvehagyma, a szemölcsgyógyító vérehulló fecskefű, a szendvicset ízesítő metélőhagyma, kizöldül a vitamindús tyúkhúr, virágba borulnak a színpompás vadárvácskák. Ezek mind szemgyönyörködtetőek és jelentős egészségforrások. A metélőhagyma, a tyúkhúr, a medvehagyma és a friss levélszárú fokhagyma több héten át adja a vitamindús zöldtáplálékot a vacsorai pirított vajas vagy zsíros kenyérhez. Az ibolya és vadárvácska teaízesítők, torta és salátadíszítők. A színpompás vadárvácskák szemgyönyörködtetőek voltak Tünde lányom tiramisu tortáján a családi húsvéti ebédasztalon.

Az április elején elültetett petrezselyem magok májusban kihajtottak, kiválóak a levesek, köretek szórására. A tavalyi sóskatövek és a magról kikelt hosszú újzélandi spenótszárak dúsan kizöldültek, és azóta is újra meg újra adják életerős leveleiket a hagymás krumplit nyakon öntő finom sóskaszósznak és spenótfőzeléknek. A frissen szedett levelek nyersen keverve a salátákba tömény vitaminforrások. Termőterületüket jótékony energiamező veszi körül.

Életerőt sugárzó spenót és sóska némi virágdísszel

Május végén megkezdte folyamatos több hetes érését a földieper. A 3 négyzetméteres területen levő mintegy 15 tőről mindennap leszedtem 20-30 dekányit azonnali friss vitaminnak és délutáni epres joghurtomba.

A tél végén visszametszett szőlő szépen kizöldült, sok fürtöt mutat. A felesleges leveles hajtásokat időről-időre leszedem és töltött szőlőlevelet készítek. A leveleket leforrázom, több levelet egymás mellé fektetek, rizses fűszeres darált pulykahússal megtöltöm, gombócoknak összegöngyölöm. Az apró szőlőleveleket összevágva a fazék aljára rakom, rá szorosan egymás mellé a gombócokat. Tetejére frissen szedett, tisztított, darabolt rebarbara szárat szórok, sózom, szegfűszeggel, fahéjjal ízesítem, kissé megédesítem, vízzel felöntöm, kukta fazékban 40 percig főzöm. A szószt a végén géppel pépesítem, berántom, tejföllel behabarom és a gombócokra visszaöntöm. Később nyáron a szószba a vágott szőlőlevél mellé rebarbara helyett egrest is szoktam tenni. Igen felséges étel, melynek készítésmódját 12 éves koromban Aranka erdélyi nagynénémtől tanultam és azóta is rendszeresen készítem családom, barátaim örömére.

Az eper után nyomban érik a „gurulós” málna. A tíz bokor 3 hétig ontja édes termését. Minden nap 10- 15 dekányit belakmározok. Az előző évi szörpből még van, ezért az idei felesleget dobozokban mélyhűtőbe raktam. Télen ezzel keverem a joghurtomat.

Eper és málnatermés

Július közepétől érik a piros és sárga paradicsom. Magasra növő bokraikat karó köré emelve rögzítem, hogy a dús levélzet között termésüket a napfény és levegő jobban átjárja.

Kertem kedvenc pihenőhelye a 80 éves körtefa alatti félárnyékos tér. Ezt befüveztem, mert nem szeretem a csupasz kertfelületeket. Amikor időm engedi, délután itt ejtőzöm egy-két órát olvasgatva, keresztrejtvényt fejtve. Mióta a szomszéd tűzfalat lebontották, kertem tele lett napfénnyel, ami ősztől tavasz végéig kellemes napozóhely. A nyári tűző napsütéstől viszont az ősöreg körtefa nyújt menedéket.

Alighogy leért a málna, kezd sárgállni a fán a Kálmán-körte és egy jó hónapon át adja zamatos gyümölcsét. Fogyasztja a családom, de jut belőle a szomszédoknak, barátoknak, ismerősöknek is.

A körtefa alja a nyugalom szigete

A lehullott körték ép részeit megtisztítva, nagy lyukú reszelőn aprítva süteménytölteléknek használom, ill. zacskóban télre mélyhűtöm. A félkemény egészséges gyümölcsből szegfűszeggel, fahéjjal ízesítve befőttet készítek. A túlérett gyümölcs megy a cefrébe, melyből ősszel finom körtepárlat készül.

Még le sem ért a körte, augusztusban a rigók számára már egyre kívánatosabbakká válnak a Zalagyöngye szőlőfürtök. Előkeresem a régi vékonyszálú hibás nylon harisnyákat, felvagdosom 20 cm hosszú darabokra, ráhúzom a fürtökre és az alját, tetejét bekötöm. Így megmenekülnek a fürtök a madarak, darazsak és hangyák lecsupaszító lakmározásától. Az 5 méter hosszú kordonról októberig fogyasztjuk a frissen szedett szőlőt, a többletet pedig felkötözöm a kerékpártárolóban rudakra, ahonnan még 2 hónapig finom csemegéhez jutunk.

Őszi gyümölcsöm a szőlő, téli csemegém a csicsóka. Utóbbit télen ásom ki a földből, amikor magas, leveles zöld szárai elszáradnak. A gumókat nyersen eszem.

A szőlőkordon egyik oszlopos tagja

Egész nyáron gyűjtöm kiskertem néhány gyógynövényét friss fogyasztásra illetve szárítva fűszernek, teának.

A vérehulló fecskefű a tavaszi esőzések és a napsütés hatására májusban fejlesztette ki erőteljes virágzó bokrait. A friss levélszárak eltörve sárga levet engednek, mely kiváló a tyúkszemek, és kisebb szemölcsök megszüntetésére. A bokrossá vált növény zömét szárastól levágva darabolom, 5 literes befőttesüvegbe tömöm, szesszel leöntöm, lenyomatom, hogy a lé beborítsa, lefedve egy hónapig áztatom. A levet vékony nyakú üvegekbe szűröm. Ez a tinktúra egész évben használható láb- és körömgomba kezelésére. Fürdés után fertőtlenítő megelőzésképpen ezzel dörgölöm át lábaimat.

Júliusban virágzáskor vágom a legtöbb gyógynövényt: a citromfüvet, a mentát, a bíbor kasvirágot, a napraforgólevelet és szirmot, a parlagfüvet, borsika füvet, tárkonyt, veronikát. Csokorba kötöm, megcédulázom, félárnyékos helyen fellógatva szárítom. Amikor megszáradtak, összemorzsolom, üvegekbe töltöm, megcímkézem, lefedem.

Az ültetett gyógynövények mellett meg kell említenem a pásztortáskát, a papsajtot, a pitypangot, amelyek maguktól tenyésznek a fű között.

Gyógynövényszárítás

Augusztusra fejlődik erőteljesre és kivirágzik a bazsalikom. Ebből csak pár tövem van, melynek friss leveleivel ízesítem a főtt vagy sült krumplit és készítem a „pesto” szószt fenyőmaggal, kevés fokhagymával és sóval, olívaolajjal pépesre összezúzva. Parmezán sajttal meghintve kiváló darált húsos illetve tejfölös főtt tésztához.

Csendélet bazsalikommal

A tárkonyt főzelékek, levesek ízesítésére használom, borsikafűvel a sült húsokat szórom meg. A citromfűből, borsmentából, parlagfűből, veronikából, napraforgóból esti teámat készítem. Ezt influenzás időszakban kiegészítem bíbor kasvirággal és bazsalikommal.

Pihenősarok bíbor kasvirággal és napraforgóval

Szeptembertől virágzik a krizantém, leveléből, virágaiból készített kissé kesernyés tea jó a szemnek, a hallószervnek, idegeknek, tisztítja a vesét és a májat.

Augusztusi gyümölcsöm az „életédesítő” füge. Ismerőstől szoktam kapni. Az én fácskám még nagyon kicsi, lesem, várom édes, zamatos termését. Tavaly ettünk róla pár darabot. Az elmúlt kemény, jeges tél azonban ártott neki. Szeretném, ha idén a rajta mutatkozó 10-12 fügécskét kinevelné.

Csak mint gyógynövényeket említettem kertem néhány virágát. Ezt most kiegészítem. Az ablakomban, erkélyen piros muskátlik díszlenek. Mivel kocsimnak már csak a nyitott helye van meg, oda és a bejárati járda mellé piros és fehér begóniákat ültettem. Csodás színfoltjai kertemnek a narancsszínű, bordó, pink és sárga dáliák. A kardvirágok és porcsinrózsák egymás mellett nyílnak.

A sárga kúpvirág-bokrok a kerítés mellett a tuják között és a kerti csapnál virágzanak. A kokárdavirág az utcai járda melletti tűző napon ontja virágözönét.

Pompás kokárdavirág

A krizantémok, tátikák, harangvirágok a járda tövében nőnek, a futórózsa a lefelé tartó ereszcsatornát díszíti. A tuják jótékonyan takarják a drótkerítést, a kiszáradt részeken borostyán burjánzik.

Tujasor bíbor kasvirággal és kúpvirággal

E növénygazdagságnak a gondozása minden napos feladat. Az életerőt sugárzó, egészséges környezet folyamatos tevékenységet igényel. Az éltető fő elemekkel rendszeresen kapcsolódnunk kell. A kertben ehhez minden adott: szabad levegőn tartózkodhatunk, mozoghatunk, a vízzel locsolunk, a földön járunk, ültetünk, gyomlálunk, a tűzzel sütögetünk, az égen az étert kémleljük, érdekes formációit fürkésszük. A jó kisugárzást díjazó felhő-szilfek és a csodálatos szivárvány örömteli ajándékok. A sok összetevőjű kert folyamatos kinti létre – testmozgásra, pihenésre, a természet megfigyelésére – ad lehetőséget. Mindez együtt a kert éltető csodája.

Otthonunk bejáratán a szivárvány

 

Hírdetés
Kategória: Energiaserkentés | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s