Életünknek sok apró összetevője van. Ebben semmi nem véletlen, még ha annak is tűnik. Ennek egyik eleme – a szomszédság. A Mindenható Gondviselő olyan embereket telepít egymás közelébe, amilyenekre fejlődésünkhöz kölcsönösen szükségünk van. A szomszéddal való kapcsolatunk lehet energiaserkentő, vagy – ahogy Arany János írta Fülemüle c. versében – „Rossz szomszédság – török átok”.
Egy tiszteletre méltó szomszéd eltávozása késztet a – bennünket formáló – múlt néhány pillanatának felelevenítésére. Az itt ismertetettek látszólag jelentéktelen történések, de jelentőségüket az adja, hogy az idő múlásával apró emlékekké válva ma is jó érzéssel töltenek el.
A japánoknál ismertem meg egy szép szokást. Ha valaki új helyre költözik, egy kis ajándékkal csenget be a szomszédokhoz és bemutatkozva elnézést kér a beköltözésével okozott esetleges kellemetlenségekért.
Valami hasonlóan udvarias megkeresést kaptam J. Péteréktől, amikor ideköltözve udvariasan bemutatkoztak, telefonszámot adtak és felajánlották értesítési segítségüket a házunkon látható riasztó esetleges megszólalása esetére. Tudjuk, milyen kellemetlen mindenkinek a megszólaló riasztó hosszú időn keresztüli üvöltése. Ezért esetleges segítségüket – elérhetőségem megadásával – köszönettel fogadtam.
Kapcsolatunk a továbbiakban mosolygós, előzékeny köszönésekből állt. Ismerőseink tiszteletének valódisága a gyerekek és unokák viselkedéséből is érzékelhető. Új szomszédaim gyerekeiket megtanították, hogy – a körülöttünk élőkkel kölcsönös ráutaltsági kapcsolatban lévén, – a szomszédnak köszönni illik. Ez azért említésre méltó, mert nem mindegyik szomszéd ügyel ennek az emberi együttélési szabálynak előzékeny, udvarias gyakorlására. Világunk milyensége jelentős mértékben azon múlik, milyen utódokat nevelünk. Péter családfő ezt övéivel elhivatottan valósította meg. Ebben nagy lelkiségű, csodálatos társa, segítője, a család fáradhatatlan, szeretetteljes összetartója – Zsóka asszony. Futó beszélgetéseinkben kiváló embert ismertem meg személyében is.
A szomszédokkal általában nem túl szoros a kapcsolatunk, de a velük való apró megnyilatkozásokból is kirajzolódik az emberi jellem, a környezetre kiható légkör. Ebből idézek néhányat.
– Péter hívta fel a figyelmemet tetőzsindelyem elcsúszására. Mikor megköszöntem, ígérte, hogy felső szobájából rendszeresen végigpásztázza tetőmet és ha valami rendellenességet lát, máskor is értesít.
– Egyik télen egy ólmos esős, szeles, kemény hideg reggelre befagyott az utcai kapum zárja. Pétert kérdeztem telefonon, tud-e segíteni. Ő hozott autózároldó sprayt, ami egy-kettőre kiolvasztotta záramat.
– Házuk tatarozása után több kiüresedett nagyméretű fedeles festéktartályt ajánlott fel a kerti munkálatokhoz, amelyeket én örömmel fogadtam és azóta is használom.
– Mikor az utcai virágokat védőkesztyűben gyomláltam, gondoztam, kedvesen megjegyezte: örömmel látja, hogy „kesztyűs kézzel” bánok szép virágaimmal.
Nemzeti ünnepeinken utcánkban Péteréknél, nálam és még egy házon leng a háromszínű magyar lobogó. Péter tanított meg, hogyan kell helyesen kifüggesztenem a zászlómat. Örültem, hogy szólt erről. Fontos, hogyha kinyilvánítjuk magyarságtudatunkat, azt helyesen tegyük.
Ezirányú elköteleződésünk kifejezéseként készíttettem temetésére búcsúcsokromat piros-fehér-zöld színösszeállításban.
Péter fentiekben vázolt jószolgálati cselekedeteiből nemcsak a sok közül egy szomszédot, de egy – a világot jobbító, közérzetjavító energiával töltő – igaz magyar embert ismertem meg.
Isten áldja haló poraiban is!