GONDOLKODÁSMÓDUNK NÉPMESÉINK ÉS KÉPI ÁBRÁZOLÁSAINK TÜKRÉBEN

Ősi tudás

Az emberek életét évezredeken keresztül a természet közelsége és annak meghatározó volta jellemezte. Miközben az ember maga is a természet részeként működött, az idők folyamán rengeteg tapasztalatot gyűjtött és adott át utódainak. Ténykedése főként a körülmények ismeretén alapuló alkalmazkodásban nyilvánult meg, mivel a természet működését csak tudomásul vehette, azon változtatni nem tudott. A természet törvényeinek ismerete egész gondolkodásmódját meghatározta, életét át- meg átszőtte.

A tudásátadás több módon történt: munkálkodás, tanulás során közvetlenül ismertetve, pihentetőül mesébe szőve és képi ábrázolással. Először egy mesén keresztül, majd képpel világítom meg őseink gondolkodásmódját.

Tündér Ilona és Árgyélus

Meséink máig őrzik az ősi tudást, csak fel kell ismernünk a mesés elemek, szófűzések mélyebb értelmét. Ehhez olyan tudásrészekre van még szükségünk, mint a fölénk boruló csillagos ég ismerete, az évkörön belüli állatjegyek jellegzetességei, az emberi lény test-lélek-szellem teljességbeli működésének elfogadása stb. Ezeket az összefüggéseket vázolom a következőkben.

Kedvenc mesém Tündér Ilonáról és Árgyélusról szól, akik nemcsak népmeséinknek, széphistóriáinknak szereplői, hanem róluk írta Vörösmarthy Mihály a Csongor és Tündét. E tündérvilág-történet ma is tanulságos.

Népmeséinknek van egy „gyermeki” értelme és emögött egy mélyebb „felnőtt” tartalma is, mely utóbbi csak nemrégen tudatosult bennem. „Közvetlen szövegük a népmese és gyermekmese hangját megtartja, de emellett rejtett, jelképes értelmük az ősmagyar vallásbölcselet és természetismeret titkait is tartalmazza.”1

 A gyermeki mese összefoglalva arról szól, hogy a király aranyalmafájáról éjjel eltűnnek az almák. Hiába próbálják őrizni, minden őr elalszik és mire felébred, addigra az almáknak hűlt helye van. A harmadik legkisebb királyfinak a dohányszelencéből szippantgatva, tüsszentgetve sikerül ébrenmaradni ill. találkozni a 12 hollókísérővel érkező és Tündér Ilonává változó almacsenővel, akivel egymásba szeretnek. Egy gonosz vén banya azonban kilesi őket, ollóval levág egy aranyfürtöt Tündér Ilona hajából, ami miatt Ilona többé nem jöhet Árgyélushoz a kertbe. Árgyélus száz meg száz esztendőt bejárva keresi Ilonát. Találkozik egy vén anyóval, a Nappal, a Holddal, a Széllel, az Állatkirállyal, a sánta farkassal, a köpönyegen, ostoron és bocskoron veszekedő ördögfiókákkal. Végül eljut Tündérszép Ilona kristálypalotájába, ahol némi akadály leküzdése után örökre egymáséi lesznek.

Lássuk a mélyebb értelmet! Népmeséink, népballadáink csillagmítoszi kerettel rendelkeznek, az évkör jelenléte mindegyikben megmutatkozik. „Az évkör nem térben, hanem időben rajzolódik körénk…Térben is lesz jelentése, de az elsődleges jelentés mindenképpen az időbeli. Ennek az időkörnek a fő állomásai: a tavaszi nepéjegyenlőség, a nyári napforduló, az őszi népéjegyenlőség és a téli napforduló. A közbülső állomásokat is sorra berajzolhatjuk. Jeleink egyforma eséllyel idézhetnek meg térbeli egységeket – ilyenkor beszélünk csillagképekről -, illetve időegységeket – ilyenkor állatövi jegy-érvénytartamokra vonatkoznak.”2 Lásd az 1. számú képet, melyen az évkör felosztása látható Kustár Zsuzsa munkájaként. „Az állatalakok három koncentrikus körében, belülről kifelé haladva először a mediterrán, majd a keleti zodiákus, végül a Hold-házak névadói sorakoznak – ez utóbbiak magyar népművészeti alkotások nyomán terveződtek.”3

1. kép: Az évkör felosztása zodiákus jegyek szerint  Kustár Zsuzsa: Világtükör című grafikája (A budapesti belvárosi Kelli László Úttörőház auláját díszítő mozaikburkolat, 1986)

1. kép: Az évkör felosztása zodiákus jegyek szerint
Kustár Zsuzsa: Világtükör című grafikája (A budapesti belvárosi Kelli László Úttörőház auláját díszítő mozaikburkolat, 1986)

A bemutatott mesében minden éjjel kivirágzó és aranyalmákat termő almafa a csillagos égbolt.4 A Föld a Nap körül járva, a csillagos égnek hónapról hónapra más részét mutatja meg és a mesefolyam is eszerint halad. Télvége tavasz kezdete táján látható az égen az Oroszlán csillagegyüttes, benne a legfényesebb királyi Regulus csillaggal, ami a mese férfi főhősével áll szoros összefüggésben. Látszólag nincs magyar neve, valójában azonban a ReGuLuS nem más mint áRGyéLuS, a szavak értelmét – ősidők óta – alapvetően hordozó mássalhangzó azonosság miatt. Fenn van a Holló csillag, majd megjelenik a Szűz csillagegyüttes igen fényes Leányszemű csillaga, valamint a fátyolszerű Aranyhaj csillagfénye. Ez utóbbiak teljesen egyértelműen Tündér Ilona megtestesítői. A Mérleg csillagegyüttesben bennevan az olló forma, az Ökrész csillagegyüttesnek köpeny alakja van, az Északi Korona csillagkép bocskor formájú és a Kígyófej ostorra emlékeztet. Végül felfedezhető a Skorpió csillagegyüttesben a Vénboszorkány. A Sánta farkas Magyarországról nézve háromlábú, de ezer kilométerrel délebbre már látható a negyedik lába is.

A mese évköre más kiindulási helyzetből és más magyarázatokkal is követhető az éjszakai égbolton.5 A 12 fekete holló megfelel az éjszaka 12 sötét órájának, mivel az őszi napéjegyenlőség idején az éjszaka 12 órából áll. Az utána következő három hónapban egyre fogy a fény, kisebbedik a nappal, míg a legrövidebb decemberben a legkisebb királyfinak sikerül elcsípnie a fosztogatót. A Bak havában decemberben történik a fény nyitása ill. a sötétség zárása, ahogy Árgyélus is nyitja-zárja a dohányszelencét. A király megjutalmazza fiát sikeres tevékenykedéséért a Vízöntő hónapban az éjféli égen levő Oroszlán csillagkép központi királycsillagának ragyogtatásával. Az összekapcsolódó két Hal hónapjában esik szerelembe Árgyélus Tündér Ilonával. Velük átellenben van a hálóját ellenük szövő Szűz megszemélyesítőjeként a vén banya. A Kos-hónapban Árgyélus látszólag fejjel megy a falnak, mivel apja akarata ellenére elindul megkeresni Tündér Ilonát. A földies Bika havában az égi Nap, Hold, de még a Szél sem tud megoldást nyújtani, csak az Állatkirály ill. annak a föld másik oldalára vivő sánta farkasa, akinek négy láb helyett csak három lába van és farokkal rendelkezik. Ez nem más, mint az évkör szemközti háromlábú skorpiójele, melynek kiálló farok rajzolata van. A levegős Ikrek havában Árgyélus az ördögfiókák varázsszerszámainak segítségével elröpül Tündér Ilona palotájához. Az uralkodói jellegzetességgel bíró Oroszlán hónapban királyként látják vendégül, de aztán a Szűz havában újra megjelenik a gáncsoskodó vén banya. A Nap útján járó Árgyélust azonban nem állíthatja meg. Az időt, távolságot végigküzdő hős végre találkozik Tündér Ilonával és együtt térnek meg indulási helyükre, a földi királyi várba.

Árgyélus mozgatója Tündér Ilona

A tevőleges főszereplő Árgyélus, de belőle csak Tündér Ilona révén lesz győztes hős. Tündér Ilona olyan magasszintű értékrendet képvisel, amelynek elérése teszi kiemelkedővé Árgyélust. Tündér Ilona az ember világát látszólag a háttérből passzívan szemléli, valójában azonban magnetikus erővel kezeli. A világot a Férfiisten teremti, jobbulásában azonban az Istennő hatása működik.

Árgyélus neve későbbi mesékben Szép Miklóssá vagy Magyar Miklóssá is változott, de ő mindig a Nap útját járta, a Napisten megtestesítője volt. Az eget jelképező almafa vagy rét kisebbik őrzője a Napisten, nagyobbik gazdája a Napisten apja vagyis az Égisten. Tündér Ilona vagy Magyar Ilona pedig a Földistennő megszemélyesítője volt.

A régi ember ismerte az ősi elvet, amit később Hermes Triszmegisztosz megfogalmazásában gyakran idéznek: Fent ugyanúgy van mint lent és lent úgy mint fent. Ennek lényege, hogy a Föld nem független az univerzumtól, az ember testi működése szorosan összefügg felső szintű lényével, azaz lelki-szellemi énjével.

Eleink egy földi és egy égi Tündérországról vagy ha úgy tetszik Paradicsomról beszéltek. Ez olyan nyilvánvalóság volt, hogy a több ezer évvel korábbi Aranyidő Földi Tündérországának a Duna négy ágra szakadása által képzett Csallóközt tartották. Hasonlóképpen szerepel a négy folyóvíz által körülölelt Földi Paradicsom a Bibliában is. Őseink tudása szerint az Égi Tündérország helye pedig a Tejút szigetén volt.

Többezeréves gondolatok

Az egyik évben Sopron környékére és Nagymagyarország burgenlandi részére kirándultam. Ennek során meglátogatott műemléktemlomainkban rá kellett jönnöm, hogy a képi ábrázolásmód ma fellelhető legrégebbi művészi alkotásai jórészt vallási kapcsolódásúak, de tanításai még mindig időszerűek.

A régi Nagymagyarország területén levő árpádkori templomokban fontos gondolatok vannak megfogalmazva a falakon. Ebből egyet emelek ki, nevezetesen az égi és földi energiák összefüggését. Nem azért születtünk le, hogy csak éljünk a vakvilágba, hanem azért, hogy a magunk szintjén elvégezzük földi küldetésünket, s eközben legyünk javára a világmindenségnek is. Ugyanis minden összefügg mindennel, az előbbiekben már említett megfogalmazásában: Mint fent, úgy lent.

Rábaszentmiklós katolikus templomoltárának két oldalán látható két nagykirályunk képe: Szent István, kezében lefelé tartott és energianyelveket kilövelő jogarral, Szent László pedig kezében felfelé tartott, ugyancsak sugarakat kibocsájtó jogarral. Az ábrázolás értelme az, hogy az égi energiákat le kell tudni hozni a földre, majd azt helyesen használva, újratöltve visszajuttatni az égbe.

2.kép: Rábaszentmiklós katolikus templomának oltára a jogart különböző irányultsággal tartó Szent István és Szent László alakjával (Kálmán Flóra fényképfelvétele)

2. kép: Rábaszentmiklós katolikus templomának oltára
a jogart különböző irányultsággal tartó Szent István és Szent László alakjával
(Kálmán Flóra fényképfelvétele)

Ez a középkori gondolat nagyon régi múlttal rendelkezik. Tanítása a Mitrász-kultuszban is fellelhető, mely mintegy hatezer év óta ismert. A fertőrákosi Mitrász-szentélybeli ábrázoláson láthatók az energiát fáklya alakjában az égből lehozó, majd ugyancsak égő fáklyával oda ujra feljuttató géniuszok. Ezek a lények azonban egy igen szemléletes képet vesznek közre, amelynek ugyancsak jelentős a mondanivalója.

Ki volt és mit tanított Mitrász? A mitológia szerint ő a nappali égboltot testesítette meg, de ugyanakkor a természeti törvények őrzője volt, majd később a társadalmi, emberi törvények harmonikus érvényesülésének biztositéka lett.6 A Mitrász tisztelők 7 fokozatú beavatáson mentek keresztül és így jutottak el a legmagasabb fokú tudáshoz. Mitrász lényegében a Napisten, a legfőbb Isten megtestesítője volt és tisztelete továbbélt a görög és római kultúrában is, ahol hozzá kapcsolódó szentélyeket építettek például Pannóniában is. A Mitrász-beavatási folyamat meditációkat is magában foglalt. Az utolsó előtti ú.n. Napfutó fokozatban juthatott a beavatandó a legközelebb a fényhez. Az utolsó fokozat az Atya, amely a teljes megvilágosodást jelentette, nem tudom, hogy ezt mennyien érhették el. Ha valaki sikeresen végigjárta a fokozatokat, akkor lényegében önmagához jutott el, teljes önvalóját birtokolta. Vagyis rá kellett jönni, hogy a fényt megtestesítő Napnak bennünk is meg kell lenni, ezt kellett megtalálni. A folyamat végén ki is kellett tudni jönni a földi életbe, de immár megvilágosodottan, az egységet létrehozva magunkban és tudva, mit kell nyújtani az embertársainknak.

A Mitrász-szentélyek fontos ábrázolt képe, amint Mitrász térdel a bika hátán és késével megvágja a bika nyakát, miközben a kifolyó vért egy kutya issza, egy skorpió ill. a keleti zodiákusnak megfelelő kígyó meg a bika nemi szervét marja.

3. kép: A fertőrákosi Mitrász-szentély oltárköve  a bikát megfékező Mitrásszal és a két fáklyát tartó géniusszal (Kálmán Flóra fényképfelvétele)

3. kép: A fertőrákosi Mitrász-szentély oltárköve
a bikát megfékező Mitrásszal és a két fáklyát tartó géniusszal
(Kálmán Flóra fényképfelvétele)

A bika az érzéki valósághoz való túlzott kötődést, a dolgok lényege helyett a felszínen való megrekedést jelképezte, ami az emberiségnek – úgy tűnik – régi rákfenéje. Még 100-150 évvel ezelőtt is úgy tartották, hogyha valaki túl vérmes, akkor meg kell csapolni a vérét. Az érvágás a felesleget ürítette ki. Vagyis szükségesnek tartották az energiák mederbe terelését.

A Nap évköri útján a kutyatulajdonság megelőzi a bikát a keleti zodiákusban. A tanítási téma jobb megértetésére együtt használták – a későbbiekben különvált –  keleti és nyugati zodiákus jegyeket, melynek során például kutya és kos, bika és disznó, skorpió és kígyó stb. azonos tartalommal szerepeltek. Tudták, hogy az emberiség bikajellegét meg kell fordítani, vagyis az egyén életében a magasabbrendűt kell tudni megvalósítani, azaz a közösségért, nemzetségért, emberiségért való felelősséget kell tudni erősíteni, az egyéni létérdek túlpörgetése helyett. A mai – rossz értelemben vett – túlzott önmegvalósításra ösztönzés helyett, az annál magasabbrendűnek a megcélzását kívánták elősegíteni. Tudták, hogy amit magamnak lekötök, azt a közösségtől, nemzetségtől vonom el, etéren tehát nem lehet maximumra törekedni, vagyis az egyénben meglévő önzést mérsékelni kell tudni.

A bika és skorpió – a testiség és szellemiség megtestesítőiként – egymással szemben állnak az évkörben. Ezért csipkedi a skorpió a bika nemi szervét, mert a bika számára az a legveszélyesebb testrésze. A nagyévkör bikás sötét feléből a skorpióban jövünk fel a kígyóval és ez adja egyben a nemzet, az emberiség feltámadásának lehetőségét is.

A fentiekben elemzett kép két oldalán látható – a már említett – egy-egy fáklyát tartó géniusz vagy ha úgy tetszik angyal, az egyik lefelé, a másik felfelé tartva a fáklyát. Vagyis le kell hozni a földi élet minőségi fenntartásához az égi, szellemi energiákat, majd azt helyesen felhasználva tovább kell emelni a szellemiséget az égbe. Az ég átvitt értelemben az egyéni és közösségi, ill. világmindenségi szellemiséget is jelenti. Az utódnemzés és nevelés vállalása pozitív áldozat, de élvezeti lehetősége túlzott fontosságot kaphat. Tehát a lefelé húzó testiség, anyagi lét és a felfelé vivő lelkiség, szellemiség energiáinak egyensúlya szükséges. A felfelé vezető energia nélkül nincs előrehaladás a közösség, azaz nemzetség, nemzet ill. az emberiség számára.

A szerves kultúra formálóereje

Számomra lenyűgöző, hogy milyen jól ismerték azokban a „tanulatlan”, „pogány” korokban is az emberi gondolkodást, viselkedést. A célirányos szóbeli oktatás mellett a képírás és a mesék segítségével is tanították az embereket. Biztosan voltak, akik el is magyarázták a mese egyes fordulatait ill. az ábrán levő gondolatokat, de a felnőtt emberek ezeket többé-kevésbé már maguktól is tudták.

Persze egy dolog ismerni a szabályokat és más dolog aszerint élni is. Nyilván sokan nem tartották a szabályokat maguk számára kötelezőnek, vagy hajlamosak voltak az elhajlásra, ezért kellett egy-egy döbbenetes képpel, dörgedelemmel is ráirányítani figyelmüket a helyes életvezetésre.

Elődeink életében az ismeretek szerves egységet képeztek. Még a mesét sem alap nélküli fantáziaszüleménynek vették, hanem ötvözték benne a mindennapi életet a természet rendjével, az együttélés szabályaival, csillagászati ismeretekkel, ugyanakkor megszépítve művészi ábrázolással és az igazság győzelme megvalósításának hirdetésével. Ilyen nagyszerűen volt teljes a szerves kultúra működése a régi magyarok gondolkodásában.

Források:

  1. Magyar Adorján: A csodaszarvas (Magyar Adorján Baráti Kör kiadása 1997)
  2. Pap Gábor: Nefelejcs (Örökség Könyvműhely 2000)
  3. Pap Gábor: Csak tiszta forrásból (Magányos Kiadó, Debrecen 1999)
  4. Harkai István: Árgyélus nyomában (Csodakút / Szerk.: Pap Gábor, Pontifex Kiadó 1994)
  5. Nagy MihályTibor: Tündér Ilona és a csillagok (Csodakút / Szerk.: Pap Gábor, Pontifex Kiadó 1994)
  6. Gabrieli Gabriella: A fertőrákosi Mithraeum (Cartográfia Budapest 1993.)
Reklámok
Kategória: Igaz mesék | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s