Az Aranybulla XIV. századi másolata

Márciusi részlet az Ómagyar Naptárból, amely innen letölthető:

2016 omagyarnaptar

A magyar közjogfejlődés kezdeti szakaszának legfontosabb oklevele az Aranybulla.
II. András 1205-ben trónra kerülve várakat, vármegyéket, földeket és királyi
javadalmakat juttatott báróinak, vitézeinek és az egyháznak. A mértéken felüli
adományozás súlyos következményekkel járt: a megajándékozott főurak a királyi
hatalom rovására erősödtek, míg a mellőzöttek féltékenysége egyre nőtt, az
elégedetlenség fokozódott. A király arra kényszerült, hogy az ellenzék követeléseit
teljesítse: 1222-ben 31 pontból álló kiváltságlevelet adott ki, amelyet arany
függőpecsétjéről Aranybullának neveztek.

Ebben a király biztosította a királyi birtokon lakó népesség jogait és a szegény nép védelmét a főurakkal szemben. Egyik cikkelye kimondta, hogy „ha valamely nemes fiú nélkül hal meg, birtoka negyed részét leánya örökölje, a többiről úgy intézkedjék, ahogy akar…” Lemondott a pénzrontásról, a mohamedán és zsidó bérlők alkalmazásáról. Megígérte, hogy a királyi tanács megkérdezése nélkül nem juttat idegeneknek birtokot, méltóságot. Az utolsó pont szerint minden nemesnek joga van fegyverrel ellenállni a királynak, ha e szabadságlevelet nem tartaná be.

A 31. cikkely mögöttesen azt is kifejezi, hogy a király személye és az állam személyisége, azaz a király és a korona már nem azonosak. A Szent Korona iránti hűség arra is kötelezi a nemességet, hogy foglaljon állást akár a törvénysértő király ellen is: ellenállni és ellentmondani a királynak akkor lehet, ha az – megszegvén fogadalmait – méltatlanná válik a Szent Koronához. És bizony valahányszor a király abszolút hatalomra tört, az országlakosok méltó képviselői nem késlekedtek figyelmeztetni, hogy szembefordult a Szent Korona akaratával. A Szent Korona misztériumának (tanának és eszméjének) világában így nem véletlenül voltak évszázadosak a törvények, mivel még módosítani is nehéz volt azokat, sőt azokon nem egyszer tört meg a központosítani akaró király akarata is.

Az Aranybullát Nagy Lajos 1351-ben újból megerősítette, de megszüntette a
nemességnek a birtoka fölötti szabad rendelkezési jogát. Így keletkezett az „Ősiség”
jogintézménye, amely szerint az ősi földbirtok nem az egyén tulajdona, hanem az
egész családé. A fiúutód nélkül meghaltak után a közös nemzetségi ősnek más
családbéli leszármazottja ill. a király örökölt. Ez korlátozta a birtok adás-vételét,
elzálogosítását.

ab

Az Aranybulla másolata és pecsétje (Magyar Nemzeti Levéltár)

Az Aranybulla másolata és pecsétje
(Magyar Nemzeti Levéltár)

Források:

– Vikol Katalin: Az aranybullától az ősiségig (Reflektor Kiadó 1988)
– Kocsis István: A Szent Korona misztériuma és tana (Magyarságtudományi
tanulmányok (Hun-Idea 2008)

 

Reklámok
Kategória: Érdekes összefüggések | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s