A magyar fülekben a gyökereket jelző turáni kifejezés egykor magától értetődő természetességgel csengett. Eredetünk összefüggéseit hordozó e szavunkat azonban a múlt század bonyolult érdekrendszere lejáratta, valódi jelentéstartalmát elferdítve, a Turánnal kapcsolatos vizsgálatokat mellőzte. Ezt az összetett kérdéskört vizsgálom a következőkben. 

A turánizmus ágai

„A ’turáni’ elnevezés eredetileg Max Müller német származású angol nyelvésztől származott, aki Európa és Ázsia nomádok által beszélt, nem indoeurópai és sémi nyelveit – a kínai kivételével – a turáni nyelvek közé sorolta. Osztályozásán  ugyan gyorsan túllépett az összehasonlító nyelvtudomány, az elnevezés azonban hosszú időre népszerű lett.”¹ Így indítja történelmi folyóiratunk, a Rubicon – a Teleki Pál halálának 60. évfordulójára felállítani szándékozott szobor kapcsán kialakult társadalmi vitához kapcsolódó – külön száma a turáni kérdést. Az idézett tanulmány a továbbiakban érintőlegesen foglalkozik a – máig nem egyértelműen tisztázott körülmények között elhunyt – magyar miniszterelnöknek a Turáni Társaságban végzett tevékenységével és ennek kapcsán a turáni eszmerendszerrel.

A magyarság keleti és turáni gyökereire Vámbéry Ármin turkológus és kelet-kutató irányította a figyelmet „A magyarok eredete” című, 1882-ben megjelent tanulmányával, melyben elsőként értekezett a turáni népekről és egy hajdanvolt pántürk birodalomról. Az írásaiból merítők egyre többen lettek: értelmiségiek, művészek, politikusok, akik különböző színvonalon és indíttatással képviselték ezt az eszmét. Közös jellemzőjük a magyarság egész Kárpát-medencére kiterjedő jogosultságának elismertetési szándéka.

A különböző tárgyalási irányokat igyekezett összefogni az 1910. december 3-án megalakult Turáni Társaság. A szervezet résztvevői három csoportba oszthatók. Az első körben olyan neves tudósok, utazók szerepeltek, mint Lóczy Lajos, Cholnoky Jenő, Teleki Pál, Hopp Ferenc, Germanus Gyula, Vikár Béla stb.

A második csoportba a turáni gondolat iránt érdeklődő arisztokraták, politikusok, pénzemberek tartoztak, többek között Széchenyi Béla, Tisza István, Teleki Géza, Károlyi Mihály stb. A harmadik csoportot a nyíltan turáni eszméket valló ú.n. turanista  értelmiségiek, tudósok alkották, mint például Baráthosi Balogh Benedek, Posta Béla, Paikert Alajos és mások. E csoport tagjai voltak a turánizmus radikálisnak mondott képviselői. A társaság díszelnöke Széchenyi Béla, elnöke pedig Teleki Pál volt. A társaság jelentette meg a Turán c. folyóiratot is, melynek főszerkesztője is Teleki Pál lett.

A turáni eszmerendszer céljai között kiemelten szerepelt a gazdasági kapcsolatok létesítése és erősítése keleten. Teleki Pálnak 1913-ban a Turán hasábjain megjelent kifejtése szerint a cél „a rokon turáni népek tanulmányozása, összeköttetés létesítése, s vezérszerep a magyarnak a turáni népcsaládban tudományos és gazdasági téren”. 1916-os megfogalmazása szerint a turanizmusnak számára nem faji, hanem tájrajzi összetartást tartalmazó üzenete van. A társaság céljait elvilegesen a magyar kormány is támogatta.

Telekinek a turanizmust helyes mederben tartó igyekezete ellenére a turáni mozgalomhoz tartozó szerzőknek a Turánban megjelenő egyes írásaiban a magyar nagyhatalmi politika igényei is megfogalmazódtak: például Fodor Ferenc cikke szerint Magyarországnak kiterjedtebb tengerpartot kell szereznie, Cholnoky Jenő kifejtette a magyar határok politikai földrajzi alapú korrekcióját³, Paikert Alajos nagyobb szabású elképzelése volt a „Germán-Turán Államszövetség” keretében Líbia és Olasz-Szomália megszerzése, Románia és Besszarábia annektálása⁴ stb.

Fenti politikai indíttatású megnyilvánulások mellett voltak azonban ilyen érdekeket nélkülöző, a magyarság múltját, keleti gyökereit valósan feltárni kívánó tanulmányok, rokon népekkel történő kapcsolatfelvételek, tudóscserék, baráti társaság alakítások stb. is.

„A világháború, a forradalmak és a párizsi békék okozta tudati zavarodottságban a turánizmus új stimulust kapott. …a pesszimista ’egyedül vagyunk’ érzés vezette a társadalom különböző rétegeit a turánizmushoz, hogy Keleten keressenek barátokat, rokonokat, szövetségeseket Magyarország számára, s így az ország kitörhessen elszigeteltségéből, s újra elfoglalhassa a nemzetek között az őt megillető helyet.”⁵

Japán vonatkozások

A Turáni Társaság „Dévénytől Tokióig” terjedő kapcsolatok felvételének jelszavát tűzte zászlajára. Ennek megvalósítására magasztos cél-ként fogalmazták meg: „…magunknak és testvéreinknek szellemi, erkölcsi és anyagi előrehaladást biztosítani a világ művelt népei között. Kutatni és felvirágoztatni szeretettel és sikerrel Turánt, Európában és Ázsiában, múltban, jelenben és jövőben, barátokat és szövetségeseket szerezve magunk és az egész világ javára.”⁶

A társaság ennek szellemében kezdte meg a kapcsolatok kiépítését Távol-Keleten. Japán ebben jó társnak bizonyult annál is inkább, mert  a korábbi kutatások  alapján mindkét félnél elfogadott nézet volt, hogy a magyar és a japán nép rokonságban van. Az 1914-ben kitört világháborúban Japán Oroszország és az Egyesült Államok oldalán vett részt, ily módon hivatalosan szembekerülve a magyarokkal és németekkel. Azonban az ellenséges állapot ellenére is a japánok – a rokonságtól ösztönözve – segítségére voltak az orosz hadifogságból hazatérő magyar katonáknak. Mezey István „Japániak a magyar revízió szolgálatában” című értekezésében rámutatott annak hatalmas jelentőségére, hogy a japáni nemzet a magyar revízió ügye iránt érdeklődik. Japán volt továbbá Olaszország mellett az a nagyhatalom, mely a Nemzetek Szövetségében a magyar érdekek mellett bátran kiállott, s mely a hágai nemzetközi bíróság előtt is szívén viselte a magyar nemzet érdekeit.

A Turáni Társaság tevékenységében a magyar-japán kapcsolatok négy részre oszthatók. Ezek a következők: a Magyarországra érkező japán vendégek segítése, Japánnal foglalkozó ismeretterjesztő előadások rendezése, japán nyelvtanfolyamok szervezése, könyvek, folyóiratok, muzeális tárgyak cseréjének előmozdítása.

Japán példakép

A Japánnal foglalkozó írások hangneme döntően dicsérő, néha enyhén kritizáló.

Az elismerés nyilvánul meg, amikor például a japán és magyar katonai erények azonosságát mutatják be.⁷ Hangsúlyozzák, hogy Japán 48 év alatt 5 háborúban vett részt győztesen.

Kifejtik, hogy úgy működik Japánban a császár és a nemzet egysége, mint Magyarországon a szentkorona eszmerendszere.⁸ Kiemelik a japán társadalomban az ősök tiszteletének gyakorlatát ill. általában a tekintélytiszteletet.

Eszményinek festik a japán életfelfogást: „A japáninak csak az szent, ami japáni.”⁹ Megfogalmazzák a választottság magaslatát: „Japán a legújabb világtörténelem egyik kiválasztott nemzete, világhatalma.” Sokszor állítják példaként mondván, hogy Japántól tanulni lehet erkölcsi, lelki, szellemi életpéldát, ezért legyünk büszkék a távoli testvérnépre.

Enyhe kritika

A japán témákat többnyire – joggal – az elismerés hangján fejtik ki a Turán hasábjain. Csak néha mutatkozik meg némi felülbírálás. Néhány példa erre:

A házépítésről megtudjuk, hogy a gyakori földrengések miatt nincsenek vastag falak, fából készül a tartószerkezet, de a gerendák csak derékszögben érintkeznek, pedig a földrengések ellen jobb lenne X alakú merevítés alkalmazása is.¹⁰ 

A kisplasztikák igen szépek – írják – de a Daibucu (Nagy Buddha szobor) csupán tömeghatású, nem szép alkotás.

Megállapítják, hogy az írásuk ugyan Kínából származik, de a nyelvük más. Bonyolult írásmódot használnak, és csodálkoznivaló, miért nem tértek át az egyszerűen alkalmazható európai fonetikus írásra.

A japánok rendkívül tiszták, minden nap fürdenek, de az egész család ugyanabban a vízben teszi ezt. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a múlt század közepén a magyar vidéken is egy teknő vízben fürödtek meg a család tagjai.)

A japán gyárakban tömegárukat gyártanak és a munkásokat kizsarolják, jobban, mint korábban a daimjók (földesurak). Régen a kézművesek sokkal szebb, értékesebb iparcikkeket készítettek, mint a gyáripar jelenleg.

Különleges hangszereik vannak, de hangjegyírásuk kezdetleges, ugyanis számok sorából áll és minden hangszerre más és más.¹² Hangszereik hangolása nem tökéletes, mivel gyönge az abszolút hangmagasság iránti érzékük.

E kritikák jó része ma már nem lenne állítható.

A régmúlt fokozatosan feltárul

Turáni kutatásaim során Japánnal kapcsolatban egyre több területen mutatkozott azonos jellegzetesség a régmúltunkban és a jelenünkben egyaránt. Ha csak egy-két ilyen dolog lenne, az a véletlenből is adódhatna. Ennél azonban többről lehet szó és japán helyi tapasztalataim szerint ez a japánokat is foglalkoztatja: hogyan lehet az, hogy a világ rengeteg embere közül sok ezer kilométerre nyugatra, Európa szívében találnak – több tekintetben is – közös jellemzőkkel bíró népet? Ráadásul a magyaroknak a múltja – a hivatalos történelem szemlélet szerint – csupán ezer néhányszáz év, a japánoké pedig több ezer. Akkor hát hogyan függhetnek össze dolgaink?

Az új kutatási irányok szerint azonban a magyarság elődei sokkal régebben léteztek főként Európa középső részén, de Ázsia bizonyos területein is, és sokkal nagyobb tudással rendelkeztek, mint ahogy azt az utóbbi kétszáz évben a világ vezető hatalmainak elkötelezett történészek hirdetik.

Több tudósunk, mint például László Gyula, Erdélyi István, Badiny Jós Ferenc, Kiszely István stb. kutatási eredményei szerint a magyarság ősei nem 1100 évvel ezelőtt kerültek egyszerre a Kárpát-medencébe. Ma már bizonyíthatóan tudjuk, hogy a magyar ősök túlnépesedés miatti eurázsiai kirajzásaik mellett folyamatosan itt laknak sok ezer éve. Varga Csaba kutatásaiból tudjuk: “Itt megmaradhatott a mindig is döntő többségben lévő őslakosság nyelve, s e nyelvet éltető szerves gondolkodásmódja, szerves műveltsége. A betelepülők pedig mindig beolvadtak.”¹³ Elődeink sokféle – például szkíta, hun, avar és csak mintegy ezer év óta magyar – néven neveztettek, de mindnyájan ugyanarról a tőről származónak vallották magukat és ugyanannak az ősi nyelvnek a nyelvjárásait beszélték.

A bizonyítékok megtalálhatók a kínai krónikákban, a mezopotámiai sumér leletekben, a szibériai szkíta sírokban, a japán Dzsómon-kori maradványokban, az Iszfaháni-kódexben, az erdélyi tordosi leletekben, a jelenkori összehasonlító génvizsgálatokban, a nyelvi és zenei elemzésekben stb. A magyar műveltség felsorolt kapcsolódásai részletesen olvashatók korábbi megjelent írásaimban.¹⁴

Zárszó

Turán a Perzsiától észak-keletre fekvő ázsiai területeket öleli fel. A témával foglalkozó, sok tényanyagon alapuló számos tanulmány tanúsága szerint a magyarok ősei európai fő bázisuk mellett ezeken a területeken is tartózkodtak. Az ázsiai földrészen ill. a Kárpát-medencében talált  leletek, írásos dokumentumok, kulturális hagyományok egyre meggyőzőbben mutatják egymással való, meghatározó összefüggéseiket. Ebből – az általam részletesebben vizsgált – japán kapcsolódások a régészeti leletek, genetikai vizsgálatok, nyelvi, kulturális témákban látható hasonlóságok által egyre jobban szembetűnővé válnak. Ezek nem délibábos beleképzelések, hanem tények, amelyek az emberiség történetének fontos részét képezik.

Mindenkinek fontos tudni, hogy honnan ered, milyen hosszú, mennyire gazdag múlttal rendelkezik. Ezt minden ember, minden nép kutatja Japántól Ázsián, Európán keresztül Amerikáig. A kutatási eredményeket nem elhallgatni, nem titkolni kell, még kevésbé szabad alá-fölérendeltségi viszonylatokká ferdíteni, hanem ismereteit – az emberiségnek közzétéve – szükséges hasznosítani. Igaz múltunkat kibontva, tanulságaiból tanulva tudjuk megállni helyünket a világban.

Források

1. Ablonczy Balázs: Útkeresés a Turáni Társaságban (Rubicon 2004/2.sz. 12.o.)
2. Kubassek János: Teleki, a földrajztudós (Rubicon 2004/2.sz. 68.o.)
3. Cholnoky Jenő: A Turáni Társaság feladatai (Turán 1940/1.sz.)
4. Paikert Alajos: A Turáni Társaság tiszteletbeli elnökének beszéde (Turán 1943/2.sz. 69.o.)
5. Farkas Ildikó: A turánizmus (Magyar Tudomány 1993/7.sz. 864.o.)
6. Török László: A Turáni Társaság és a magyar-japáni kapcsolatok (Turán 1938/1.sz.)
7. Mezey István: A japán katona (Turán 1941/1.sz. 28-32.o.)
8. Benkő István: A 2600 éves japáni állam (Turán 1941/1.sz. 37-38.o.)
9. Máté Törék Gyula: Japán (Turán 1942/1.sz. 136.o.)
10. Hadamitzky Wolfgang – Kazár Lajos: Kanji és Kana (Scholastica Kiadó 1997)
11. Cholnoky Jenő: Japán földrajza (Turán 1941/1.sz. 16.o.)
12. Sonkoly István: A japán zene főbb vonásai (Turán 1941/1.sz. 46-48.o.)
13. Varga Csaba: Szavaink a múltból (Fríg Kiadó 2010, 93.o.)
14. Bakos Tímea: Téli örömök múltunk emlékeivel (Fríg Kiadó 2013, 129-140.o.)
15. Bakos Veronika: Japán-magyar kapcsolódások (Ébredés időszakos kiadvány,        Békéscsaba 2008/82.sz.)
16. Keöpe Viktor: Kínai krónikások feljegyzései a hunokról és magyarokról (Turán 1940/1.sz.)