KESERGÉS HELYETT HÁLAADÁS

Aggodalommal látom, hogy az emberek élete indokolatlanul mérgezett és rövidreszabott térségünkben. Ebben jelentős tényező a folytonos negatív bírálatokban megnyilvánuló irigy elégedetlenség, mely rendszeresen mételyezi az emberek testét-lelkét. Ezen a szemléletmódon tudatosan változtatnunk kell, ha élni akarunk. Ellenpéldaként  – meggyőzési célból –  ismertetem az 1980-90-es években szerzett néhány japán tapasztalatomat. 

Ma az egész világon gazdasági pangás van, ezért az egyénnek sehol sem könnyű megtalálni a munkalehetőségeket és a velejáró létbiztonságot. Japán igen mélyről indult, de ma már az egyik legfejlettebb ország, melyben azonban óriási életszínvonalbeli különbségek is vannak.

Ottlétünk alatt egyik alkalommal meglátogattuk lányom kinti hegedű tanárnőjéket. A férj csillagász, egyetemen tanít. Parányi lakásban, kb. 40 m2-en laktak öten. A három gyerekből kettő már felnőtt korú volt.

–         Ők abba a drága Kinokunya üzletbe nem járnak – mondták, ahol

mi szoktunk egy-két dolgot (pl. európai sajtot, barna kenyeret, müzlit) vásárolni.

Ugyanakkor volt egy sor olyan áruház, ahová mi se mentünk, mert áraik számunkra is magasak voltak.

A fejlett Japánban a hivatalos munkanélküliek száma 3 millió körüli, ami valójában sokkal több, mert aki ott egy hónapban egy napot dolgozik, az már nem számít bele a munkanélküliekbe. És ott betartják a munkavállalók bejelentési kötelezettségét! Aztán ott vannak a családanyák, akik szívesen dolgoznának, de nagyon kevés az óvoda, bölcsőde, ezért otthon maradnak – gyermekgondozási díj nélkül! Később meg már nem kapnak munkát, mert nőben csak a fiatal, független a jó munkaerő. Szerencsés esetben részmunkaidőben dolgozhatnak napi pár órát.

Japánban az életszínvonal infrastrukturálisan fejlettebb, mint nálunk, de a lakáskörülmények, az ételfogyasztás mennyisége tekintetében – magyar mérce szerint – ők rosszabb helyzetben vannak. A megélhetés az átlagember számára Japánban sem könnyű dolog. A munkáltatók csak annyi embert foglalkoztatnak és csak annyi bért fizetnek, amennyit feltétlenül kell. Ez bizony, mitagadás nem jó a kisembernek. Ennek ellenére mégsem a pocskondiázás, az állandó siránkozás a jellemző. A hiányosságokat az emberek nem teli panasszal, nem a „felelősök” iránti állandó haraggal élik meg. A japán emberek zöme – hozzánk magyarokhoz képest – fordítva viszonyul ezekhez a dolgokhoz. Többségük hálás azért, amije van.

A hálaadás ünnepet hivatalosan is megtartják november végén. Ennek vallási eredete a régebbi időkbe nyúlik: ősszel, amikor betakarították a termést, ünnepi fesztiválokat (macuri) tartottak és hálát mondtak az istennek mindazért a hol kevesebbért, hol többért, amit adott. Egyik alkalommal mi is megtekintettük Tokió Kokubundzsi peremvárosában a sok embert megmozgató, szemet gyönyörködtető hagyományos öltözékeket, terményeket bemutató őszi hálaadó ünnepi felvonulást  (lásd a képeket).

hálaadás felvonulás 1

A mai Japánban, aki nem vallásos, az is megünnepli a hálaadást oly módon, hogy a beosztott ajándékot ad a főnöknek, a gyerek a szülőnek és így tovább, megköszönve a munkát, gondoskodást, figyelmet. Tehát ott a kevésért vagy a megélhetési nehézségekért nem szidják folyton az istent vagy a kormányt vagy a pártot vagy a főnököt, hanem megköszönik, amit kaptak. Talán ösztönösen tudják, hogy a negatív gondolatoknak nagy erejük van: sőt mi több, nem is elsősorban arra gyakorolnak rossz hatást, aki ellen irányulnak, hanem magát a haragot, bosszút forraló egyént mérgezik, majd betegítik meg előbb-utóbb.

Fentieket alátámasztó beszámolót olvastam az egyik japán újságban. Egy 102 éves japán ember nyilatkozott a következőképpen (ilyen korú, aktív ember ott több is él):

–         Még mindig dolgozom, egy kis árudám van. Életelvem, amit az

anyámtól tanultam: „bármilyen helyzet is legyen, mindig hinni kell a jóban és meg kell találni a módját, hasznosan tevékenykedni”.

Tehát ez az ember nem a problémákat helyezi előtérbe, és nem másoktól várja a segítséget. Ő maga biztosítja erkölcsi tartását és teszi hasznossá magát.

Magam is azt tapasztaltam, hogyha néha nehéz is, mindig van mindenre jótékony megoldásmód. Csak ne folyton másban keressük a hibát! Ne készen várjuk a segítséget, és ha az nincs, akkor marcangoljuk közösségünket, meg magunkat. Ennél még a bábupüfölés is jobb, amit a Fudzsicu japán cég elnöke talált ki sok évvel ezelőtt. Egy megverhető bábut állított fel vállalata előtt, tudva, hogy az emberben kárt okozhat a felgyülemlett feszültség. Ezen a bábun levezethette bárki esetleges mérgét, rosszkedve vagy tehetetlensége miatt. Ez talán nem a legszerencsésebb, sőt mi több, meglehetősen visszatetsző módszer, de a betegségeknél, mint pl. a rák, jobb!

Ma már tudjuk, hogy a rák jelentős mértékben csalódás, hiányérzet  – idegen szóval frusztrációs –  eredetű betegség, amelynek kifejlődését részben a stresszre, részben az egyén túlfeszítettségeire és egyéb okokra vezetik vissza. Mivel az egyén nap mint nap idegességgel telítődik, a túlzott idegi igénybevétel kikezdi immunrendszerét ill. a test gyengébb szerveit. A rákhalálozások és az öngyilkosságok számát tekintve Magyarország a ’80-as évek közepén az első helyre került a világon. Ez szomorú elsőség és mutatja, hogy mi magyarok mennyire érzékenyek vagyunk a környezeti hatásokra ill. ingerlésekre. Ennek sajnos nálunk immár több évtizede rendszeresen ki van téve az egyén, melyben sok szerepe van a médiáknak is. A dominálóan fekete-szemüveges szemléletmód hallatlanul nagy károkat okoz az emberek tudatában és egészségében. A problémákat persze nem eltussolni kell, hanem meg kell oldani, ugyanakkor irigykedés helyett el kell ismerni a jótékony megoldásokat ill. teret kell engedni a jó kezdeményezéseknek. Örömet is tudni kell teremteni az emberi lelkekben. Az együttérzést, jó szándékot kell előtérbe helyezni, s az megteszi építő hatását az egyénekben.

Ugyancsak japán ellenpéldaként nézzük a következő adatokat a ’90-es évek első feléből. Az öregek napja alkalmából közölték a hivatalos statisztikát Japánban, miszerint 4.800 fő száz éven felüli ember él országukban. Ebből 1.000 fő férfi és 3.800 fő nő. A legidősebb nő 114, a legidősebb férfi 108 éves. 100 ezer emberre átlagosan 3,6 fő száz éven felüli jut, de ez nagyon szóródik területenként: van, ahol 14 fő/100 ezer lakos, van ahol csak 1,5 fő/100 ezer lakos van. Ez a magas életkori arány az utóbbi 30 évben alakult ki Japánban. Az 1960-as évekhez képest ugyanis most 31-szer többen vannak a száz éven felüliek.

Japánban tehát a „civilizáció ártalmai” mellett is növekszik az idős korúak száma. Ez is azt mutatja, hogy jó életszemlélettel, okosan élnek.

halaadas felvonulas 002

Kategória: Japán életmód | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s