Szeretem a zarándoklatot: jó időben jó helyen lenni. Ilyenkor az ember kizökken a
mindennapok rohanásából és feltöltődik az adott hely szentjének pozitív energiájával.
A pesterzsébeti Árpád-házi Szent Erzsébet kórus tagjaival nyáron Máriabesnyőt
kerestük fel, legutóbb pedig Szent Erzsébet szülővárosába, Sárospatakra mentünk.
A zarándoklat tanúságtétel, hitvallás az életünket irányító Szentháromság mellett
és tiszteletadás egy-egy elkötelezett hirdetőjének, mint jelen esetben a 800 évvel
ezelőtt élt, rászorultakat segítő Árpád-házi Szent Erzsébetnek.
30 éve működő kórusunknak nagy öröm volt, hogy névadónk szülővárosának
templomában énekelhettünk odaadó szentünk életéről. Köszönjük, hogy Rajk János
atya a zarándoklatot megszervezte és végigvezette, Homor Máté karnagy úr pedig
kikutatta és betanította számunkra a magasztos kis zenei gyöngyszemeket Szent
Erzsébet életéről és cselekedeteiről.
Különleges alkalom volt ez számunkra azért is, mert kórusunk tagja Tóthné Pálmai
Katalin Szent Erzsébet által ihletett selyemkép festményeinek kiállítás megnyitóján is
részt vehettünk. T.Pálmai Katalin textiltervező művész és fuvolatanár férje Tóth
Károly kórusunk odaadó közreműködői is. Énekükkel, önzetlen tevékenységeikkel
nagyban hozzájárulnak kórusunk, plébániai közösségünk támogatásához. A kiállítás-
megnyitón a zenei műsort Tóth Károly, lányuk Tóth Eleonóra fuvolaművész, Homor
Máté karnagy és kórusunk szolgáltatták. A kiállítási anyagot magas szakmai
elhivatottsággal Dr. J. Újváry Zsuzsanna ismertette.
A zene, az ének és a festészet a lelkiség kifejezője. Katalin virágokat, fákat,
hitvallást, szenteket ábrázoló selyemképei különleges ihletettségűek. Mindegyikből
sugárzik az Isteni Teremtőerő magasztossága. Ars poeticáját így fogalmazta meg:
„A szépet, a jót keresem és látom mindenben, melyet selyemre próbálok átültetni és
így megörökíteni. A selyemfestészet áll hozzám a legközelebb, ebben tudok a
legjobban kiteljesedni. Hiszem, hogy a ”szép” az emberi lélekben harmóniát teremt.”
E kiállítás-megnyitón kórusunk nevében én is szót kaptam. Mivel Szent Erzsébet és
más magyar szentünk képeiről szakavatott bemutatást kaptunk, én csak három
alkotást emeltem ki, amelyek engem különösen megragadtak. Az egyik: a kiállítási
plakátkép, melyen Szent Erzsébet – rózsa szépségű lelkének és a másokat tápláló
kenyéradás szeretetének – finom szellemisége sugároz a nézőre.
A másik: a pesterzsébeti templomunkról készített képen a középső kimagasló fő- és
két oldalsó torony mint űrhajó és két hordozó rakétája alkotta űrjármű-együttes áll
készenlétben, lehetőséget nyújtva a földi ember számára a magasságos Istenhez.
A harmadik: a húsvéti kóruséneklésünk után készített templom környéki képen a
sötét felhőkben egy fehér angyali szilf sejlik. Ez a kép nekem a templom
kisugárzásának és az onnan hangzó ünnepi zenének lélekemelő, környezetet tisztító
hatását tükrözi.
Akik a közeljövőben Sárospatakon járnak, megcsodálhatják Tóthné Pálmai Katalin
selyemképeit. Kiállítása 2019. február 15-ig tekinthető meg a Szent Erzsébet
Házban.
Kívánom, hogy hitünk és a vele kapcsolatos lélekemelő művészetek ilyen
alkalmainak gyakran részesei lehessünk.